2020. december 28., hétfő

Indul a bakterház.

 


Az Indul a bakterház 1979-ben készített, 1980-ban bemutatott magyar vígjáték, melyet Mihályfy Sándor rendezett, és amely Rideg Sándor azonos című regénye alapján készült. A filmet részben az ócsai falumúzeumban, részben a Kunszentmiklós-Tass–Dunapataj-vasútvonal Szalkszentmárton és Dunavecse közötti Csabony nevű vasútállomásán forgatták, itt állt a bakterház

Nehéz az élet a tanyavilágban. Regős Bendegúz, az égetnivalóan rossz csemete sokat tudna róla mesélni. Gyerekkorában sokféle dolgot tartottak felőle: hogy csodagyerek, meg hogy akasztották volna fel kétnapos korában, mert nem lesz belőle becsületes ember, se így, se úgy. Most az anyja elszegődteti a bakterházba, tehénpásztorként szolgálni. A kisfiú a bakterházhoz kerülve szenved a pénzéhes lókupec, a lusta bakter, a fukar paraszt, de legfőképpen a büdös banya miatt. A fiú ezért amennyi csínnyel és komiszsággal csak lehet, igyekszik bosszút állni rosszakaróin. A "jó tanácsokat" a szomszéd bakterbódé iszákos vasutasától kapja; egy fuccsba ment lakodalom, egy átvágott marhakereskedő, éléskamrafosztás követi egymást. A végén, a bakterháznál még egy halott kísértet is tiszteletét teszi. A fiú minden furcsa történést memoárba szed, amit tapasztal. A napok múlásával azonban egyre inkább arra a következtetésre jut, hogy az egész bakterház egy fokkal, talán még annyival se különb, mint ő maga.

Érdekességek

  • Bendegúz szereposztása így zajlott: a rendező elment egy intézetbe, és ott válogatott. A feladat a következő volt: aki fenékbe meri rúgni, az lesz Bendegúz. Ezt csak Olvasztó Imre merte megtenni.
  • A bakterházat úgy döntötték össze a végén, hogy köteleket kötöttek a házhoz, aztán traktorokkal széthúzták.
  • A bakter szerepét eredetileg Bencze Ferenc játszotta volna, ő azonban betegség miatt nem vállalta el, így az utolsó pillanatban kapta meg Koltai Róbert.
  • Az utolsó jelenet forgatását kétszer kellett felvenni, mert Bendegúz nem merte megdobni a felnőtteket a gombócokkal, ezért másnap vették fel a jelenetet, de a gombócokat az előző napi forgatásról fagyasztva hozták a forgatásra. Telibe is találta Koltai szemét a lurkó, a filmben is látható módon. A hajigálás folytatását viszont emiatt a korábban felvett snittekből kellett összevágni.
  • Csámpás Rozi és a Bakter szalmakazalbeli huncutkodásánál Koltai nem volt jelen, hanem egy, a bakter csizmáját viselő statiszta hempergett Pécsi Ildikóval.
  • Mikor Bendegúz evés közben kap egy sallert az anyjától, az állát beleüti a tányérba. Ez egyáltalán nem volt benne a forgatókönyvben, a rendezőnek viszont annyira tetszett, hogy benne hagyta a kész változatban.

Bakik

A film végén, mikor dől össze a ház, a harmadik beállításnál lehet látni a tetőre kötött drótokat, amit a traktor húz el.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése